A zenekar

A Piramis együttes a magyar rockzene történetének egyik legnagyobb legendája, soha magyar zenekar ekkora tömeghisztériát nem váltott ki mint ez az együttes.

A Piramis 1975-ben alakult és rövidesen az ország legnépszerűbb zenekara lett. A Budai Ifjúsági Parkban tízezrek tomboltak, évente több száz koncertet adott a csapat az ország minden pontján, szabadtéri színpadokon, művelődési házakban, ifjúsági parkokban. Lemezeik több százezres példányszámban keltek el, Piramis őrsök alakultak, verseket írtak hozzájuk, a zenészek úgyszólván nem tudtak kimenni az utcára, mert láttukra leállt a forgalom.

Slágereik a mai napig a magyar rock legnépszerűbb dalai közé tartoznak, a “Szállj fel magasra”, a “Becsület”, a “Ha volna két életem”, a “Kívánj igazi ünnepet” és a többi sikerdal már igazi klasszikusok és a rádiók legtöbbet játszott számai.

A zenekar feloszlása után a rajongók tizenkét évet vártak, hogy ismét találkozhassanak kedvenceikkel. 1992-ben öt telt házas koncertet adott az együttes a Budapest Sportcsarnokban, ekkor mondta a Magyarországon koncertező Aerosmith énekese a Piramis tagjainak: “Ti sokkal nagyobb sztárok vagytok mint mi, mert nekünk csak egy telt házat sikerült csinálni”… Az újra kiadott lemezek ismét hatalmas példányszámban fogytak, de mégsem lett folytatás, a Piramis hosszú évekig nem hallatott magáról.
A következő megjelenés 2006 decemberében volt, amikor újra összeállt a zenekar és kétszer töltötte meg az Arénát, a koncertről készült DVD platinalemez lett, csakúgy mint az audió CD. A várakozásokkal ellentétben most is elmaradt a hosszabb visszatérés, a személyi problémák miatt nem maradt együtt a csapat.

A Piramis egykori tagjai közül hárman: Závodi János gitáros, Gallai Péter billentyűs és Köves Miklós dobos azonban úgy érezte, hogy nem lehet veszni hagyni a zenei örökséget, a közönség továbbra is igényli a koncerteket, élőben szeretné hallani a dalokat. Ezért felkérték basszusgitárosnak Vörös Gábort, az Ossián együttes egykori tagját, az énekesi posztra pedig Nyemcsók János bizonyult a legmegfelelőbbnek, aki megszállott Piramis rajongó és mind hangi adottságai, mind színpadi munkája hitelessé teszik a Piramis frontvonalában.

piramis5_600

A 2009-es év, a Piramis visszatérésének éve. Nagy fesztiválokról, városi rendezvényekről, művelődési házaktól és külföldről is érkeztek felkérések, amelyeknek mind szeretne eleget tenni a zenekar. A Piramis harminc éve nem járt vidéken és a környező országok magyarlakta területein, így az érdeklődés napról-napra nő, jelentős számú fellépés várható ebben az évben, szeretnénk a legendás “nagy buli” harminc éves évfordulóját megünnepelni, valamint egy karácsonyi koncertet rendezni.

Hajnal Gábor