Vörös Gábor

Mint sokan mások, kisebb rockzenekarokban kezdett zenélni, amatőr korszakának zenekarai a Steel Rock, az Erogén, a Radar, a Nihil, a Telegraf. Első jelentősebb csapata a Mahagoni volt 1981-ben, mellyel kizárólag Led Zeppelin nótákat adtak elő.

 

982-ben került a Satöbbi zenekarba, amely  a korszak igen jelentős új hullámos, avantgarde együttesének számított és a  társaságban  a különböző zenei világot képviselő tagok között Gábor volt a rocker. A Szekeres Tamás Project következett, ezzel az együttessel  részt vettek egy Ossian turnén mint vendégzenekar és a koncersorozat végén meghívták az Ossiánba játszani. 1988-tól 1994-ig játszott ebben az együttesben, melynek tagjaival a  búcsúkoncert után is jó barátságban maradt. A Fahrenheit és az Omen következett, a magyar rockzene világának igazi “kemény” csapatai. A továbbiakban rengeteg (sokszor egyszerre több) zenekarban játszott, többek között Ganxtaa Zolival, valamint több tribute zenekarral és a Piramix tagja lett.