Piramis alapkövek nélkül

2015-01-15 Népszabadság

A Piramis együttest Som Lajos basszusgitáros, Köves Miklós dobos és Závodi János gitáros alapította 1974-ben, tag lett aztán Gallai Péter billentyűs, ám a csapat akkor lett teljes, amikor egy évvel később csatlakozott Révész Sándor énekes is. Így tehát a zenekar 2015-ben ünnepli negyvenedik jubileumi évét.

Gallai Péter, Vörös Gábor, Závodi János, Köves Miklós, Nyemcsók János
Gallai Péter, Vörös Gábor, Závodi János, Köves Miklós, Nyemcsók János

Az évekig tartó sikerszéria aztán csillapodott valamelyest, mígnem a zenekar 1981-es keletnémet turnéjának utolsó koncertjén Révész a színpadon jelentette be, hogy kilép az együttesből. És bár a következő évben a Piramis megmaradt tagjai kiadtak még egy albumot, amelyen Gallai énekelt, a zenekar lényegében befejezte ténykedését.

 1992-ben Révésszel tértek vissza, több sikeres koncertet adtak, miként 2006-ban is, amikor két telt házas fellépésük volt a Papp László Sportarénában.

Ezt követően Révész ismét visszavonult, akkoriban úgy nyilatkozott: életének Piramissal töltött szakaszát immár végleg lezárta, és ennek megfelelően valóban nem szerepelt többet az együttessel. Közben Som egészségi állapota is megroppant, ezért a zenekar új tagokat keresett, és talált is az énekes Nyemcsók János (ex-Manhattan, Fix) valamint a basszusgitáros Vörös Gábor (Omen, ex-Ossian, Fahrenheit) személyében. Jelenlegi felállásban hat esztendeje muzsikálnak itthon és a környező országokban.

Som Lajos nemrégiben a Népszabadságnak nyilatkozva furcsállta, hogy a zenekar tagjai nélküle is használják a Piramis nevet, ám az Artisjus honlapján erre a következő választ találtuk: „Ilyen esetekre a polgári törvénykönyv nem ad iránymutatást, de a joggyakorlat egységesen ítéli meg az esetet, méghozzá a Bartók-vonósnégyes ügy alapján. Ebben az 1979-es bírósági esetben (…) a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy tagkiválás esetén az együttes további névviselése ellen a kivált tag(ok) csak abban az esetben tiltakozhat(nak), ha a változás művészi karakter- és színvonalváltozással járna. Amennyiben ez nem állapítható meg, úgy a kilépett tag nem tiltakozhat az ellen, hogy az együttes tovább vigye a megszokott nevet. (A legfontosabb következtetés: a név azé, aki viseli, és nem azé, aki alkotta.)”

Köves Miklós dobos erről csak annyit mond: szerinte a rajongók ma már nem keverik össze a mai és az eredeti Piramist, ennek érdekében amúgy még az interneten is látható videós anyagokat, klipeket is készítettek.

Arról nem beszélve, hogy ők a Piramis szellemiségét, zeneiségét és karakterét töretlenül viszik tovább, sőt, a rajongók kimondottan a régi, nagy sikerű dalokat kérik az együttestől. – Az már csak hab a tortán – folytatja –, hogy Nyemcsók János hangja is erősen hasonlít Révészéhez.

Amúgy pedig ők tiszteletben tartják Révész döntését, aggódnak Som egészségéért, de most a negyvenéves ünnepi koncertsorozatra koncentrálnak. Azt már mi tesszük hozzá: van mire. Mert bár a 40. évad első koncertjét január 16-án, a Barba Negra Music Clubban tartják, de a jubileumi év nagyon eseménydús lesz a csapat számára.

Már most sok meghívást kaptak hazai nagyrendezvényekre, és tárgyalások folynak egy rövid amerikai turnéról is. A jubileumi év kapcsán egy nagykoncertet is terveznek, melynek a pontos helye és időpontja még nem publikus, de annyi biztos, hogy a Piramishoz méltó eseményre lehet számítani.

Első állomás

A negyvenedik évadra hosszú turnét készítettek elő, de egyelőre még csak a január 16-i kezdés biztos, a Barba Negra Music Club, ahol a Bermuda rockbanD lesz az előzenekar. A további helyszínekkel most folynak a tárgyalások, vidéki és határon túli fellépések is lesznek, szó van amerikai koncertekről is.

No Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.